2011. október 8., szombat

Edison, Ford, Jobs

Bizonyos keleti bölcseletek úgy tartják, akkor távozik valaki az életből, hogyha beteljesítette feladatát.

Negyed órával ezelőtt letöltöttem a Cat Physics nevű iOS játékot a telefonomra. A feleségem imádja a cicákat, ígyhát arra gondoltam örülni fog neki, hogy ilyen játékkal szórakozhat. Kipróbáltam, vicces volt, szóval ajánlottam neki. Egy kis időn belül az iPad-en is elindítottam a telepítést, és miközben a kezébe adtam a kütyüt csak annyit mondtam neki, hogy ha befejeződik a telepítés nyugodtan indítsa el. Két percen belül gyermeki örömmel nyomogatta az érintőfelületet egy olyan ember, akit tökéletesen hidegen hagy a technológia, semmi nörd nincs benne.

Nagyon nagy dolog ez. Nem akarok ismétlésbe bocsátkozni, amúgy is millió helyen megírták már az iPad-ről, hogy a technológiától amúgy igen nagy távolságot tartó emberek pikk-pakk, örömmel és természetességgel elkezdik használni az eszközt. Nem kell hozzá agysebésznek lenni, hogy kimondjuk ez a lényege az iPad-nek.

Amikor a hetvenes évek derekán Steve Jobs és Wozniak megalapította az Apple Computert, majd nemsokra rá a Xerox fejlesztői laborjában meglátta a későbbi grafikus felhasználói felület ősét azonnal ráérzett, hogy ez a jövő útja, sőt ez maga a jövő: a technológia dolgozzon az embenek és ne fordítva. A Stanford egyetemen elmondott beszédében a halálról elmélkedve azt mondta róla, hogy a megújulás eszköze. Jobs, aki maga is járt Indiában és feltehetőleg találkozott a Szánhkja filozófia tanításaival (később maga is Buddhista lett) kétségtelenül hitelesen állította ezt, nem sokkal a halál torkából történt szabadulását követően.

Csak találgatok persze, de az én fejemből kitekintve úgy fest azt mondta: a halál helyet csinál valami új, valami más számára. Alighanem Jobs géniusza mellett nem volt már hely egy másik ilyen összetett embernek az iparágban (méginkább: iparágakban). Emiatt érzik sokan, hogy halálával szó szerint űrt hagyott. És az űr mint olyan, az összes lehetséges lehetőség.

Hiszem, hogy néhány év múlva már nem csak nekem és a hozzám hasonló nördöknek lesz természetes mindaz, amit azok az eszközök adtak a kezünkbe, amelyek Jobs zseniális elméjében születtek meg csaknem harminc éve. Természetesen nem azt állítom, hogy Jobs pontosan tudta, hogy milyen lesz a mobiltelefon harmincöt év múlva. Azt viszont állítom, hogy a lelke mélyén mindig ott érezte, hogy mit akar létrehozni. Tisztelünk kell azért, hogy hű tudott lenni önmagához egy olyan világban, ahol az unifromizmus és behódolás tűnik legtöbbször kifizetődőnek, megölve az innovációt és fejlődést.

Amilyen természetességgel használjuk ma az autót és emlékszünk mindannyian Henry Ford-ra vagy használjuk az elektromos energiával működtetett milliónyi eszközt, éppúgy fogjuk ezt tenni a számítástechnika majdani eszközeivel, a majdani mobiltelefonokkal ugyanekkora idő távolában. Ugyanúgy, ahogyan az elektromos energia méhéből kibukkant a számítástechnika, ki fog bukkanni valami a jelenlegi eszközeink “méhéből” is valami más, jobb előremutatóbb.

Azért kell tisztelnünk Jobs vízióját, kérlelhetetlen hitét és kitartását mert letette az alapjait egy ma még nem látható jövőnek, pontosan úgy ahogyan az Ford, Edison és többi zseni tette azt a maga idején. Ennél többet ért el személyes életében ez biztos, de abból amit én láttam belőle számomra egyértelmű, hogy maradéktalanul beteljesítette élete célját. Teljes életet élt.