2011. december 6., kedd

Élet és élettér a világűrben

Az imént olvastam egy cikket arról, hogy találtak egy Földhöz nagyon hasonló bolygót kb 600 fényévnyire tőlünk. Ez kb kismillió dolgot futtatott végig az agyamban, elmémben - kinek melyik tetszik - ezek közül kettőn időzött el valamivel hosszabban a figyelmem.

Az említett cikkből kiderült, hogy valamiféle fotometriával fedezték fel a bolygót, ami annyit tesz, hogy elkezdik figyelni a csillagot és amikor előtte áthalad egy égitest, akkor alig észrevehetően csökken a fényereje. Ebből következtetnek a bolygó tulajdonságaira. Elsőre elég meredek, hogy ennyi információból megállapították, hogy a bolygón a földihez nagyon hasonló lehet a klíma, egy év pedig 289 nap. Tehát ez némileg spekuláció, de legalább van alapja.
Az jutott eszembe, hogy vajon mekkora részét takarják ki a különféle csillagok és égitestek az emberiség látóteréből látóteréből. Vajon mekkora rész az amit még ilyen spekulatív módon sem vagyunk képesek érzékelni? Például fogalmunk sincsen, hogy mi lehet a világegyetem cikkben említett csillag mögötti részében lévő térben.

Az említett bolygó (a Kepler 22-b) kb két és félszer nagyobb mint a Föld. A távolság 600 fényév. 600 évvel ezelőtt az emberiség európai fele még nem fedezte fel Amerikát. Azóta viszont Amerika a mi hathatós közreműködésünkkel lenyomott minket. Anélkül, hogy mélyebben végigondoltam volna átfutott rajtam a gondolat: az emberi életkor hossza olyan korlát, amely “gondoskodik róla”, hogy soha ne léphessük át a kereteinket.

2011. október 8., szombat

Edison, Ford, Jobs

Bizonyos keleti bölcseletek úgy tartják, akkor távozik valaki az életből, hogyha beteljesítette feladatát.

Negyed órával ezelőtt letöltöttem a Cat Physics nevű iOS játékot a telefonomra. A feleségem imádja a cicákat, ígyhát arra gondoltam örülni fog neki, hogy ilyen játékkal szórakozhat. Kipróbáltam, vicces volt, szóval ajánlottam neki. Egy kis időn belül az iPad-en is elindítottam a telepítést, és miközben a kezébe adtam a kütyüt csak annyit mondtam neki, hogy ha befejeződik a telepítés nyugodtan indítsa el. Két percen belül gyermeki örömmel nyomogatta az érintőfelületet egy olyan ember, akit tökéletesen hidegen hagy a technológia, semmi nörd nincs benne.

Nagyon nagy dolog ez. Nem akarok ismétlésbe bocsátkozni, amúgy is millió helyen megírták már az iPad-ről, hogy a technológiától amúgy igen nagy távolságot tartó emberek pikk-pakk, örömmel és természetességgel elkezdik használni az eszközt. Nem kell hozzá agysebésznek lenni, hogy kimondjuk ez a lényege az iPad-nek.

Amikor a hetvenes évek derekán Steve Jobs és Wozniak megalapította az Apple Computert, majd nemsokra rá a Xerox fejlesztői laborjában meglátta a későbbi grafikus felhasználói felület ősét azonnal ráérzett, hogy ez a jövő útja, sőt ez maga a jövő: a technológia dolgozzon az embenek és ne fordítva. A Stanford egyetemen elmondott beszédében a halálról elmélkedve azt mondta róla, hogy a megújulás eszköze. Jobs, aki maga is járt Indiában és feltehetőleg találkozott a Szánhkja filozófia tanításaival (később maga is Buddhista lett) kétségtelenül hitelesen állította ezt, nem sokkal a halál torkából történt szabadulását követően.

Csak találgatok persze, de az én fejemből kitekintve úgy fest azt mondta: a halál helyet csinál valami új, valami más számára. Alighanem Jobs géniusza mellett nem volt már hely egy másik ilyen összetett embernek az iparágban (méginkább: iparágakban). Emiatt érzik sokan, hogy halálával szó szerint űrt hagyott. És az űr mint olyan, az összes lehetséges lehetőség.

Hiszem, hogy néhány év múlva már nem csak nekem és a hozzám hasonló nördöknek lesz természetes mindaz, amit azok az eszközök adtak a kezünkbe, amelyek Jobs zseniális elméjében születtek meg csaknem harminc éve. Természetesen nem azt állítom, hogy Jobs pontosan tudta, hogy milyen lesz a mobiltelefon harmincöt év múlva. Azt viszont állítom, hogy a lelke mélyén mindig ott érezte, hogy mit akar létrehozni. Tisztelünk kell azért, hogy hű tudott lenni önmagához egy olyan világban, ahol az unifromizmus és behódolás tűnik legtöbbször kifizetődőnek, megölve az innovációt és fejlődést.

Amilyen természetességgel használjuk ma az autót és emlékszünk mindannyian Henry Ford-ra vagy használjuk az elektromos energiával működtetett milliónyi eszközt, éppúgy fogjuk ezt tenni a számítástechnika majdani eszközeivel, a majdani mobiltelefonokkal ugyanekkora idő távolában. Ugyanúgy, ahogyan az elektromos energia méhéből kibukkant a számítástechnika, ki fog bukkanni valami a jelenlegi eszközeink “méhéből” is valami más, jobb előremutatóbb.

Azért kell tisztelnünk Jobs vízióját, kérlelhetetlen hitét és kitartását mert letette az alapjait egy ma még nem látható jövőnek, pontosan úgy ahogyan az Ford, Edison és többi zseni tette azt a maga idején. Ennél többet ért el személyes életében ez biztos, de abból amit én láttam belőle számomra egyértelmű, hogy maradéktalanul beteljesítette élete célját. Teljes életet élt.

2011. augusztus 31., szerda

Memória upgrade MacBook Pro 5,5 mid 2009

Intenzíven használom irodai munkára így eluntam, hogy lelassult Lion-al a laptopom. Megfigyeltem, hogy az eddig benne levő 4GB csaknem teljesen ki volt használva, sőt igen gyakran el is fogyott. Ilyenkor aztán ment swap, a rendszer pedig belassult. Szóval elmetem az XMS-be és vettem két 4GB-os modult 17600,-+ÁFA.

A bővítést követő héten szabin voltam, így a gép kikapcsolva hevert otthon. Ma szerda reggel van, az első munkahét közepe és így festenek a dolgok:




Két napi uptime, rendesen fel-le nyitogatott fedél plusz Cmd+Opt+Eject-el hibernálás vegyesen



A Page-Out (kimenő lapok) 0 azaz Nulla bájt, Felhasznált csereterület (Swap) 0 bájt.


Ismét kompromisszum mentesen használom a gépem, gyakorlatilag a szabad memória még nem volt 2,5GB-nál kevesebb. A bővítés tehát erősen ajánlott.

Bónusz: Miközben a gép dobozában matattam, megtaláltam a garancia kiterjesztés doksiját és örömmel vettem észre, hogy nem csak egy (valamiért így emlékeztem), hanem két éves kiterjesztést vettem 2009 végén, így 2012 év végéig él a garancia, tehát el van rendezve ez a kérdés is.

A Lion immáron tökéletesen fut és a gép garanciális. Örülünk Vincent.




2011. augusztus 21., vasárnap

Trónok Harca

Volt egy poszt ennek a könyvnek a HBO-s sorozat feldolgozásáról a plastik-on. A hozzászólások nagyon  dicsérték a könyvet illetve a könyveket. Belenéztem az ebook-ba és eldőlt, hogy megszerzem könyvként is. Azóta már a második részt olvasom (Királyok Csatája) és nyilván a többit is el fogom olvasni.

Nincs igazából erről a könyvről mit leírni, elemezni. Amit el lehetett mondani, azt millió és egy helyen elmondták a sorozatról. Szerintem ez mese felnőtteknek, a legjobb értelemben. Magával ragad, foglalkoztatja a gondolkodást is olvasás közben, viszont van benne akció is. Szóval beszippant és nem ereszt, filmként pereg a történet. Mi kell több egy jó olvasási élményhez?



Nem túl izgalmas borító, izgalmas tartalom

2011. augusztus 11., csütörtök

Újra megtaláltam a workflow-t Lion alatt.

Négy képernyőn dolgozom. A bal oldalin futnak a widgetek, a középeső kettőn két normál desktop (ide nyílnak a programok) két olyan háttérképet tettem fel, amelyek nyilvánvalóvá teszik, hogy a két desktop közül melyiket látom éppen. A Mail teljes képernyős módban fut a jobb szélen.


Négy képernyő




A két desktopra dedikáltam egyébként pár alkalmazást, azaz mindig ugyanarra a desktopra nyílnak meg indításkor vagy ugranak fel minimalizált módból. (Ezt régebben az Exposé-ban lehetett beállítani, a Dock-on lévő ikonra kattintva a Beállítások közt lelhető fel).



Ezt régebben az Exposé-ban kellett beállítani





2011. július 22., péntek

Megértettem a XX. század eleji hűvös apákat és rajtuk keresztül magamat is

Úgy érzem rájöttem, hogy miért érzem némileg erőltetettnek, ha a feleségem azt kéri tőlem mostanában, hogy tegyem a kezem a várandós pocakjára. Pontosan oda, ahol elvileg megérezhetném, hogy mozog, mozgolódik a kis jövevény. Jelenleg azon túl, hogy születendő gyermekünk egészséges legyen nincs bennem más kifejeződve érzelmileg. Várom, hogy megtudjam kisfiú vagy kislány érkezik közénk.

Ha arra gondolok, hogy fiú lesz akkor is más érzések keletkeznek bennem és ha arra gondolok, hogy lány akkor is. úgy érzem magam, mint egy múlt század elején élő férfiak, akiknek nem volt eszközük arra nézve, hogy a születendő gyermek milyen nemű lesz. Csak annak megszületése pillanatában tudták azt meg.

Ilyetén módon egyre érthetőbbé válnak számomra a várandós feleségük mellett a születendő gyermekkel kapcsolatban hűvös várkozó állásponton lévő korabeli férjek.

Mint én e pillanatban így ők sem tudták, hogy “miként szólítsák” a pocakban lévő gyermeket. Számomra egyértelmű, hogy mást fejezek ki egy kisfiú és mást egy kislány felé. Egyik sem ér többet, egyszerűen csak más. Mivel azonban nem tudom “nemén” szólítani, ezért jelenleg nem tudok igazán odafordulni hozzá ebben az értelemben.

Szoktam csókolgatni, ölelgetni és simogatni a pocakját, ám olyankor nem a gyerek, hanem kettejük szentsége jut eszembe. Nagyon nagy dolog, hogy viseli, horjda, önmagában neveli születendő gyermekünket.